Fém-Flex Kft. egyedi honlap


Egyedi fémipari bemutatkozó oldal mindössze 3 hónap alatt.
Az 1993-ban alapított mosonmagyaróvári Fém-Flex Kft-nek olyan online jelenlétre volt szüksége, amely méltón mutatja be a vállalkozás munkáit és szolgáltatásait.
Új, egyedi megjelenésű honlapjuk tervezésénél több alkalommal egyeztettünk ügyfelünk kapcsolattartójával, hogy pontosan fel tudjuk mérni az egyedi igényeket.
Hisszük azt, hogy aki nem tervez, a bukást tervezi meg, ezért minden projektnél hangsúlyosak az előzetes megbeszélések és a honlap specifikációja.
A konkrétumok meghatározása után is szoros maradt az együttműködés köztünk és ügyfelünk között. A weboldal megjelenésének elkészítése és fejlesztése mellett a webszövegek megírását is ránk bízta ügyfelünk, így nekik nem volt szükségük hosszú órákon, sőt napokon keresztül fogalmazniuk a honlap szövegeit.
Köszönhetően a pontos előkészületeknek, a honlapot már a határidő előtt 1 hónappal átadhattuk ügyfelünknek a tartalmak feltöltésére. A végeredményt pedig büszkén mutatjuk referenciaként.