Ajánlatot kérek

fws blog

Mit tesz a cégünk az egészségünkért?

2024. július 17.
Mit tesz a cégünk az egészségünkért?

Átlagosan életünk során 90.000 órát töltünk a munkahelyünkön, állapította meg Andrew Naber pszichológus, a Gettysburg Egyetemen végzett kutatásában. Jessica Pryce-Jones Happiness at Work című tanulmányában kifejti, hogy legtöbbünk bizony biztosan eléri a 100.000 órát is, ami 4.166 nap, vagyis összesen több, mint 11 év az életünkből. Tehát nagyon nem mindegy, milyen környezetben és mivel töltöd az időd ennyire jelentősen nagy részét.


„Az ergonómia az ember-gép-munkakörnyezet kapcsolatát vizsgáló tudományág. […] Célja a szűkebb és tágabb munkakörnyezet, a gépek, munkaeszközök emberhez igazítása, az emberi adottságoknak lehető legjobban megfelelő munkaeszközök és munkakörnyezet kialakítása. Egyszerűen így lehetne definiálni az ergonómiát: A munkakörnyezetnek kell illeszkedni a személyhez, nem pedig a személynek a munkakörnyezetéhez.” (Forrás: Wikipédia: Ergonómia)


Hogyan befolyásolhatja a munkahelyünk a fizikai egészségünket?

A hely, ahol a heted túlnyomó részét töltöd, jelentős hatással van az egészségedre, nem csak fizikai, de mentális értelemben is. Ezért is fontos, hogy olyan helyen dolgozz, ahol jól érzed magadat. A rossz kommunikáció, a stressz, a szék és asztal mind hatással vannak az egészségedre. Például az irodában ülő emberek közel fele tapasztal évente legalább egyszer nyaki fájdalmat. A hát- és karfájdalmak szintén gyakori tünetek az irodai környezetben dolgozóknál. A hosszú távú ülőmunka ugyanis kihat az egészségre, ugyanígy a megerőltető fizikai munkavégzés is. Az ülőmunka cukorbetegséghez, szívbetegséghez vagy elhízáshoz vezethet. A hosszú ideig tartó állás, fizikai munkavégzés fáradtsággal, hát problémákkal, visszérrel és szívbetegséggel is járhat. Így egyértelműen felmerül a kérdés, hogy mit tehet érted a munkahelyed?

Az fws webstudionál fontosnak tartjuk a munkatársak egészségét, ezért ezt az ügyet több kezdeményezéssel és eszközzel támogatjuk. Egyik ilyen rendszeres programunk a “Gyümölcs Kedd," amikor minden hónap első keddjén friss gyümölcsöket kínálunk az irodában. Idénygyümölcsökkel támogatjuk az egészséges táplálkozást, nem csak azért, mert a vitaminok és az ásványi anyagok egyik legjobb forrása, hanem mert még finom is. Ráadásul a benne található fruktóz miatt alacsony kalóriatartalommal rendelkeznek és kiváló energiaforrásként szolgálnak. Mindemellett csapatépítő ereje is van a Gyümölcs Keddnek, mert ilyenkor mindenki tart egy pár perces szünetet, felállunk a gép elől és beszélgetünk.


Kép betöltése...
Dávid gyümölcsválasztás közben a Tipp.ly eredményeit is lecsekkolta házi versenyünkön


A technológia világában dolgozók környezetében az eszközök magas minősége szinte már alapelvárás, de a munka során használt gépeken kívül is vannak tárgyak, amik emelhetik a munkavégzés színvonalát. Akár szó szerint is, hiszen olyan állítható asztalokon dolgoznak kollégáink, amik emelhetőek. Az állítható asztalok nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen jótékony hatással vannak a sok ülőmunkát végzőkre. Egy minnesotai esettanulmány szerint 54%-kal csökkent azoknak a hát- és nyaki fájdalma, akik állva is dolgozhattak. Ha munka közben állsz javul a vérkeringésed, ezért több oxigén jut az agyadba. Persze nem arról van szó, hogy egész nap állva kell dolgoznod, hanem fontos, hogy napközben többször változtasd a testhelyzetedet. Az egészséges testtartást segítik még az ergonomikus székek, ezért válaszottunk munkatársaink számára ilyen ülőalkalmatosságokat. Ezek az irodaszékek olyan speciális eszközök, amelyek nem csak kényelmesek, de kialakításuknak köszönhetően támogatnak a megfelelő testtartásban a munkavégzés során, így csökkentve a hát- és nyakfájdalmak esélyét.


A természet közelségének jótékony hatása

A Google épülő londoni székházában a tetőn egy 300 méter hosszú park várja az ott dolgozókat, hogy az irodai környezetből kiszakadva a természet közelében kapcsolódhassanak ki a város kellős közepén. A vállalati világban egyre jobban érezhető, hogy a cégek igyekeznek olyan miliőt kialakítani, ami jelentősen hozzájárul a dolgozók jólétéhez és teljesítményéhez. Mi is igyekszünk irodáinkba minél több növényt elhelyezni. Kertünk végében található egy tó is, amely mellett sokszor tartjuk a megbeszéléseinket és tökéletes helyszín a kikapcsolódáshoz is.


Kép betöltése...
Kerti tavacskánk melletti stég szuper helyszíne a megbeszéléseknek és a kikapcsolódásnak, ahol Karina és Dorisz is épp ötletelnek


A hibrid munkavégzés előnyei

Az fws-nél úgynevezett hibrid munkavégzésben dolgozunk. A hét első három napját az irodában töltjük, ahol nem csak az összetartást és a csapatmunkát erősítjük, hanem azonnali visszajelzésekkel is támogatjuk egymás munkáját. Ilyenkor van lehetősünk megbeszéléseket, közös brainstormingokat tartani, valamint megünnepelni a sikereket és felköszönteni a születésnapos, névnapos kollégákat. Az irodai napokon az ebédidő szent, ilyenkor mind együtt eszünk az emeleten, majd leülünk egyet kávézni, beszélgetni. Ez a rövid szünet mindannyiunknak segít feltöltődni, és gyakran inspirációt is nyújt a feladataink megoldásához. Csütörtökön és pénteken viszont mindannyian kiélvezzük a home office előnyeit. Megspóroljuk a munkába járás idejét, ami segít a munka és a magánélet közötti egyensúly tartásában is. A pénteki hétzáró után pedig jöhet a hétvége és a kikapcsolódás. Nálunk nincs túlóra, nem hiszünk benne. Kipihenten sokkal hatékonyabb a munkavégzés.


Ha jobban érezzük magunkat, jobban is teljesítünk

Azt mondják, válassz olyan munkát, amit szenvedéllyel tudsz végezni és soha többé nem fogsz dolgozni. Mi mindannyian imádjuk a hivatásunkat! Szenvedélyesen szeretjük kutatni, hogy egy problémára mi a legjobb megoldás és látni hogyan valósul meg. Ehhez csak plusz ráadás, hogy ezt ilyen támogató környezetben és miliőben tehetjük meg, szuper társaságban. Így a 90-100 ezer órányi munkával töltött idő az életünk során nem érződik ennyinek.


Te is ilyen munkahelyre vágysz? Látogass el karrier oldalunkra, ahol bemutatjuk milyen lehetőségekkel várunk!