A webshop üzemeltetést mindenki hosszú távra, és a fejlődés reményében tervezi, éppen ezért komoly elköteleződést és kölcsönös bizalmat igényel a szolgáltató és tulajdonos oldaláról is.
Ügyvezetőnk, Attila nemrég webináriumot tartott az Innoskart klaszter szervezésében, webáruház üzemeltetés témájában. A több, mint 14 éves webfejlesztő csapat vezetőjeként szerzett tapasztalatokat osztotta meg az érdeklődőkkel. Ezeket fogom ismertetni most röviden, ha pedig szívesen belemerülnél a témába, a cikk alján elérheted a teljes webinár videót is.
Nézzük tehát, hogy mik azok a fontos szempontok, amiket érdemes figyelembe venni, ha webáruház üzemeltetésről beszélünk.
Minden új megvalósítás és projekt során nagy előnyt jelenthet, ha egy külső, mély szaktudású, elismert szemlélő segítségét is elfogadod. Megfigyelheted más perspektívából az elképzeléseket, és számtalan hasznos tanáccsal lehetsz gazdagabb. Na de mire kell figyelni a szakértő partner kiválasztásánál?
Érdemes megnézni a korábbi munkáit, azoknak a minőségét. Az is jó taktika lehet, hogy egy-egy referencia céggel felveszed a kapcsolatot, és náluk érdeklődsz a szolgáltatóról.
Mivel hosszú távú együttműködésben gondolkodsz, nem biztos, hogy teljesen meg tudsz bízni olyan cégben, amely mindössze néhány éve van jelen a piacon. Az sem utolsó szempont, hogy a kínált szolgáltatás milyen arányban van az éves árbevételével. Valószínűleg te sem vennél okostelefont olyan cégtől, akinek az éves árbevétele az előző évben 1 millió forint volt, igaz?
Ilyen magas szintű partnerségnél nem szabad megfeledkezni arról, hogy milyen a közös munka. Fontos, hogy a szolgáltató ne csak addig álljon rendelkezésre, amíg készül a weboldal, és minden rendben van. Utána is nagy szükséged lesz rá minden esetben, amikor olyan hiba lép fel, amit te nem tudsz megoldani.
És gondoljunk a fejlesztésre is! Vélhetően magasabb fokozatba kapcsolsz új honlapoddal, melyhez lesznek fejlesztési ötleteid a jövőben is. Győződj meg róla, hogy akkor is eléred majd őket!
Egy házhoz hasonlóan, a webáruház megépítése előtt is szükség van az alapok lefektetésére. Meg kell vizsgálni a miérteket, hogy mindenki fejében tiszta és világos kép alakuljon ki. Ez után következhet a célok kitűzése és a pontos tervezés.
Minden szükséges, a webshophoz kapcsolandó programról érdemes már a fejlesztés előtt gondoskodni, hiszen a megfelelő partnerek megkeresése és a velük való szerződéskötés akár több hetes folyamat is lehet. Milyen szoftverintegrációkon kezdj el gondolkodni mindenképp?
A komoly bírság elkerülése érdekében a webáruház üzemeltetés száraz részével is foglalkozni kell. Kiemelt hatósági figyelmet kapnak az olyan kötelező elemek, mint az Általános Szerződési Feltételek, az adatkezelési nyilatkozat és az elállási nyilatkozat. Gondoskodj a személyes adatok védelméről és annak dokumentációjáról! Egy korábbi cikkünkben részletesen tájékozódhatsz a honlapok kötelező elemeiről.
Érdemes előre átgondolnod és leírnod, hogy hogyan szeretnéd felépíteni a webshopot. Ebben tudnak majd segíteni a webfejlesztők is, de az ő dolgukat, ezzel pedig a folyamatot is nagyban megkönnyíted mindkettőtök számára.
Sokan abban a tévhitben élnek, hogy ha felkerülnek a Google találati lista első helyére, akkor egyenes út vezet a sikerhez. Ha azonban csak ez alapján építed fel a webshopot, és nem veszed figyelembe a látogatóid igényeit, nem fognak elköteleződni melletted. Mindig prioritásba kell helyezni az emberi felhasználót a keresőrobotokkal szemben.
A termékadatlapok megjelenése sokat elmond a cégedről. Korábbi cikkünkben részletesen átjárjuk ezt a témakört.
Sokszor problémába ütközünk azzal kapcsolatban is, hogy honnan fognak felkerülni a termékadatlapok az oldalra. Esetleg a gyártó forrásából, de ő nem is biztos, hogy engedélyezi a hozzáférést. Vagy van egy külföldi katalógus, de azt még le is kell fordítani. Ilyen és ehhez hasonló akadályok elkerülése érdekében ezt a kérdést is érdemes minél hamarabb átgondolni és tisztázni.
Hasonló a helyzet a termékekről készült fényképek esetén. Szóba jöhet ugyanúgy a gyártó esete, de olyan is előfordult már, hogy egy konkurens oldaláról szerették volna begyűjteni a szükséges képeket. Ez természetesen egyáltalán nem javasolt. Sokkal inkább az viszont a saját képek készítése, amikkel remek kreatív és különleges megoldások születhetnek. Ez azonban több időbe telik, így érdemes előre megtervezni, hogy elkerüld azt a helyzetet, amikor a kész webáruház vár a termékfotókra.
A Facebook és a Google hirdetési felülete mára már szinte kötelezővé vált minden webáruház üzemeltetőnek. Utóbbi esetén mindenképp érdemes számba venni a Shopping Feedet is, amely képpel és árral együtt jeleníti meg a termékeket a találati lista tetején. Továbbá olyan hasznos fogalmakkal is meg kell ismerkedni, mint a dinamikus remarketing és a kosárelhagyás.
Az online térben bűn lenne kihagyni bármiféle lehetőséget, amivel megismerheted célközönséged magatartását és preferenciáit. Éppen ezért mindent mérni kell, ami mérhető, és hasznos információkat szolgáltat cégednek.
Sokan abba a hibába esnek, hogy a kezdetektől mindent automata üzemmódba állítanak, amit csak tudnak. Ennek az lesz az eredménye, hogy nem lehet rendesen nyomon követni a folyamatokat, és elvesztik a fonalat. Annak elkerülése érdekében, hogy olyan automatizmusok induljanak be, amik nem is úgy működnek, ahogy neked szükséged lenne rájuk, érdemes először gyalog bejárni az utat, és csak utána felülni a robotpilótás repülőre.
Mielőtt egy ilyen nagy projektbe belevágsz, tanulmányozd a meglévő szakirodalmat és fogadd meg a hozzáértők tanácsait! Sokkal egyszerűbb lesz nekikezdeni, és jobban fel tudsz készülni, ha már rendelkezel némi hasznos információval a munkákkal kapcsolatban.
Ebben mi is tudunk segíteni egy teljesen díjmentes e-mail kurzus formájában. Mindent megtudhatsz a webáruházakról és üzemeltetésük rejtelmeiről. További részleteket ezen a linken találsz.
És ahogy ígértem, Attila előadását is meg tudod nézni, ha a lenti képre kattintasz!